Egy esküvő a menyasszony és a vőlegény életének egyik legszebb napja. A szülők és a hozzátartozók számára pedig egy felejthetetlen emlék.
Mi az amitől ez az emlék még emlékezetesebb maradhat, mi az amitől úgy emlékezhetünk erre a napra, mint életünk egyik meghatározó napjára?
Egy jól megszervezett és lebonyolított esküvői ebéd, vagy esküvői vacsora, egy jól kiválasztott helyszínen, ízlésesen dekorált és csodás virágok koronázta terített asztalok, finom, és fantáziadús esküvői menüsor, gyors és udvarias felszolgálás, kellemes zene. Mi kell még?
Minden jó, ha a vége jó tartja a mondás: és az esküvői vacsora, esküvői mulatság úgy is, mint ezt a napot záró nagy és emlékezetes esemény, az egyik legfontosabb része az ünnepnek, és cégünk ennek érdekében mindent megtesz, hogy – megrendelőnkkel egyeztetve – a lehető legjobbat hozza ki az adott lehetőségekből.
Az 1992-es cégalapítás óta eltelt közel két évtized alatt a Parteam a rendezvényszervezés, és catering területén vezető szerepet vívott ki. Szakembergárdánkkal, és eszközparkunkkal a legmagasabb igényeket is képesek vagyunk kielégíteni. Az évente lebonyolított mintegy 200-300 catering rendezvény sikereiről több elismerő levél is tanúskodik. Számos esküvő lebonyolításában vettünk már részt, gyakorlatunk van esküvői ebédek és esküvői vacsorák szervezésében, komplett lebonyolításában.
Fő tevékenységünk a rendezvényszervezés és a catering, mely magába foglalja a rendezvények - az esküvői catering - teljes körű ellátását: megjelenés, helyszín, dekoráció, berendezés, program, technika, catering, illetve a lebonyolítást: konyhai termékek, szállítás, italok, szerviz, felszolgálás, stb.
Örömmel ajánljuk esküvői rendezvények lebonyolítására ideális helyszíneinket – úgy is, mint az intézmények exkluzív catering partnere - a Habsburg Királyi Bálterem és az Erdődy-Hatvani Palota reprezentatív termeit (mindkettő a budai várban található)
Ha esküvő... legyen a PARTEAM!!
helyszínek:
Erdődy-Hatvani Palota
Habsburg Királyi Bálterem
KÜRT Rendezvényterem
|